Ez csupán egyike azoknak az erőteljes igazságoknak, amelyeket Yelena Dudochkin – elismert operaénekes, vállalkozó, kulturális vezető, és nem utolsósorban a VIRTUÓZOK közkedvelt zsűritagja – osztott meg a közelmúltban a Haute Living Executive Interview keretében.
A Wall Streettől a világ legnagyobb színpadáig vezető útja éppoly bátor, mint az a felhívás, amellyel Yelena Dudochkin az amerikai identitás egyik alappilléreként szorgalmazza a művészetekbe való újbóli befektetést. Ebben a lebilincselő interjúban arról beszél, hogyan szólíthatja meg a klasszikus zene az új generációkat, miért kulcsfontosságúak a művészetek a diplomáciában és az oktatásban, és mi szükséges ahhoz, hogy újra virágozhasson a kreatív gazdaság. Megosztja azt a meghatározó pillanatot is, amely Davosban indította el küldetését: „megmenteni a klasszikus zenét és az operát.” Kötelező olvasmány mindazoknak, akik hisznek a művészet átalakító erejében.
Mint elismert operaénekes és a művészetek nagykövete, hogyan látod: hogyan tud a klasszikus zene és az opera úgy fejlődni, hogy megszólítsa az új generációkat Amerikában?
A zene az emberi kommunikáció legrégebbi és legtermészetesebb formája – egyetemes nyelv, amely az érzelmeket ösztönös, zsigeri szinten közvetíti.
A klasszikus zene és az opera különösen ennek a nyelvnek a legintenzívebb megtestesítői: képesek összekötni minket, és ezáltal egy erős közösségi érzést teremtenek.
Az általuk közvetített történetek egyetemesek és időtlenek. A feladatunk, hogy ezeket a történeteket természetes módon, mégis a mai világra szabottan meséljük el – ez pedig magában foglalja a látványos, elmélyítő színpadi megoldásokat és a közönség aktív bevonását. Ezek kulcsfontosságú elemei az élő előadások sikerének.
Ez a kihívás ugyanúgy érvényes a színház, a Broadway és a film világára is.
De hogyan lehet a közösségi média rövid figyelemciklusait és dopaminfüggő szokásait átültetni a hosszabb, elmélyültebb formákra?
Erre keresem a választ olyan technológiai újítókkal és hasonlóan gondolkodó producerekkel együtt, akik hisznek abban, hogy megtalálhatjuk a működőképes receptet. Izgatottan várjuk, hogy ebből minél többet oszthassunk meg a világgal.
- Milyen szerepet játszik a művészet az amerikai identitás és diplomácia alakításában, és hogyan erősítheti a kulturális befektetés az ország globális befolyását?
A zene olyan egyetemes nyelv, amely átlépi a politikai konfliktusokat és háborúkat, közösséget teremt, és békejobbot nyújt még a legnagyobb feszültségek közepette is.
Az 1980-as években az Egyesült Államok erőteljes művészeti és kulturális befektetései révén olyan művészeket ajándékozott a világnak, mint a karmester Lenny Bernstein, a hegedűművészek Isaac Stern és Itzhak Perlman, valamint olyan bevándorló zseniket vonzott magához, mint a rusz-ukrán zongoraművész Vladimir Horowitz vagy az orosz zeneszerző, Szergej Rahmanyinov – és még sok más olyan óriást, akik innen formálták a globális kultúrát.
Ez az időszak nemcsak nemzetközi figyelmet hozott, hanem még több tehetséget is vonzott, például a balett-táncos Mihail Barisnyikovot.
A zene és a művészet támogatása ekkor a demokrácia és a szabadság győzelmét szimbolizálta – mindazt, amit Amerika kínált. A Metropolitan Opera ekkor élte fénykorát, a Három Tenor pedig világszerte vezette a zenei toplistákat, megelőzve még a Beatles-t is.
Ez az időszak Amerika kulturális nagyhatalmi státuszát alapozta meg.
Ezzel szemben a zene- és művészeti oktatás támogatásának visszaszorulása hozzájárult az ország belső és nemzetközi szerepének csökkenéséhez. A klasszikus zene és az opera – amelyek mélyen fejlesztik az agy-test-lélek kapcsolatot és az érzelmi intelligenciát – kulcsszerepet játszanak az egyéni kiválóság kibontakozásában és a sikerre törekvés ösztönzésében.
Ezzel szemben olyan országok, mint Kína és Korea, felkarolták a nyugati klasszikus zenét és kultúrát, és olyan zongoristákat emeltek világhírnévre, mint Lang Lang – ezzel az igényességet, ragyogást és sikert nemzeti identitásuk részévé tették. Társadalmaik – kulturálisan, technológiailag és vállalkozói szinten – ezzel párhuzamosan virágoztak fel.
Az ő példájukat a nyugati világ, különösen az 1980-as és ’90-es évek vezető hatalmai – köztük az Egyesült Államok és Oroszország – inspirálták, akik akkoriban a hidegháború idején a sport és a művészetek terén is versengtek.
Ha valóban vezetni szeretnénk nemzetünket és az emberiséget, elengedhetetlen, hogy ismét befektessünk a művészetekbe és kultúrába. Ez mindannyiunk felelőssége – az államnak részben támogatnia kell a művészetet, de a vállalatok, alapítványok és mecénások is fontos szerepet játszhatnak.
Emellett a zenei intézményeknek is okosan kell gazdálkodniuk ezekkel a forrásokkal – olyan üzleti modellekre van szükség, amelyek figyelembe veszik és tiszteletben tartják a közönség igényeit és kívánságait.
Az okosan megvalósított produkciók, amelyek valóban a közönséghez szólnak, képesek lehetnek hosszú távon önfenntartóvá válni – de csak akkor, ha mindezt megfelelő módon hajtják végre.
- Olyan színpadokon léptél már fel, amelyek a világ legnagyobbjai közé tartoznak. Volt olyan pillanat a pályádon, amely átírta azt, ahogyan a művészet átalakító erejéről gondolkodsz?
Valójában minden egyes fellépés valamilyen formában átalakító erejű.
Ha egy előadás jól sikerül, láthatjuk a közönség lelkesedését és háláját – például egy vastaps formájában. És a koncert után az a legnagyobb ajándék, amikor emberek odalépnek hozzám, és megosztják, hogy egy-egy darab emlékeztette őket az első szerelmükre, egy családtagjukra, vagy visszarepítette őket a gyerekkorukba.
Ugyanakkor előadóként folyamatosan törekszünk a fejlődésre, így minden olyan alkalom, amikor valami nem a tervek szerint alakul, értékes tanulási lehetőséget jelent számunkra.
Ha egyetlen előadást kellene kiemelnem, ami sorsfordító volt a küldetésem szempontjából, akkor az az lenne, amikor 2017-ben részt vettem a Világgazdasági Fórumon (WEF) Davosban, mint egy WEF Fiatal Globális Vezető házastársa.
Ott hallgattam meg egy filantrópiáról szóló előadást, ahol egy nagybank vezérigazgatója kijelentette: többé nem támogatják a művészeteket, mert azokat luxusnak tekintik, és inkább az éhezés elleni küzdelemre irányítják át a támogatásaikat.
Miközben mélyen hiszek abban, hogy segítenünk kell az éhezés problémájának megoldásában, az, hogy a művészeteket „luxusnak” tekintették, rendkívül nyugtalanító volt számomra – világossá vált, hogy sok hatalommal bíró, jelentős forrásokkal rendelkező döntéshozónak nincs valódi megértése arról, mennyire alapvető fontosságú a zene az emberiség számára.
Beszéltem az egyik szervezővel, aki azonnal javasolta, hogy másnap reggel tartsak egy előadás-előadást – épp felszabadult egy kis időpont reggel 10-kor, és felajánlotta nekem.
A férjem látta, hogy hezitálok a lehetőség miatt, mivel komoly időeltolódással küzdtem – épp csak megérkeztem az Egyesült Államokból, nem volt nálam zenei kíséret, és mindez az utolsó pillanatban történt… gyorsan közbeszólt: „Vállalja!”
Másnap reggel felálltam a gyanútlan közönség elé, bemutatkoztam, és az előző napi filantrópiáról szóló beszélgetésre utalva beszéltem arról, mennyire alapvető fontosságú a zene és a művészet, majd elénekeltem egy áriarészletet a cappella.
A közönség állva tapsolt, a reakció megható és sorsfordító volt – ekkor tudtam, hogy ez a küldetésem: megmenteni a klasszikus zenét és az operát. És ez a pillanat indította el az utamat.
4. A kreatív iparágak évente több mint 1 billió dollárral járulnak hozzá az Egyesült Államok GDP-jéhez. Miért gondolja, hogy a művészeteket mégis alulfinanszírozzák és alábecsülik, és hogyan lehetne ezen változtatni?
Mielőtt teljes munkaidőben a zenének szenteltem volna magam, mélyen elmerültem a pénzügyi világban.
Miután elvégeztem a Columbia Egyetemet, a Morgan Stanley egyik legelismertebb csapatánál kezdtem dolgozni az Emerging Markets Strategy területén, poszt-MBA szintű pozícióban az értékpapír-kutatás részlegen – ez az egyik legmagasabb szintű lehetőség a Wall Streeten.
A Columbia Egyetemen politikatudományt és közgazdaságtant tanultam, de a zenéhez való vonzódásom már kétéves korom óta meghatározó volt.
Az alapképzésem alatt folyamatosan részt vettem zongoraversenyeken, a Juilliardon tanultam, és emellett énekelni is tanultam a Manhattan School of Musicban.
Meg akartam „menteni a világot” – ez a meggyőződés vezérelt a különböző szakmai gyakorlatokon át, a New York-i Nemzetközi Üzleti Bizottságtól az ENSZ-ig, a Soros Alapítványokon keresztül a Lehman Brothersig. Így amikor a harmadévem végéhez közeledtem, elfogadtam a Morgan Stanley ajánlatát, amit nem lehetett visszautasítani.
Ez lehetőség volt arra, hogy globális szinten is hatást gyakoroljak, miközben továbbra is tanultam az éneket. Hiszen azt gondoltam: „Miért mosogatnék, mint a kezdő zenészek többsége, ha nappal pénzügyi modelleket építhetek és nemzetközi gazdasági válságokat oldhatok meg?”
De ezt a két karriert párhuzamosan vinni nem volt könnyű. Többnyire külön kellett választanom őket. A zenei világ nem nézte jó szemmel, ha valaki teljes állásban dolgozott és öltönyben jelent meg a próbákon.
Kreatív módokat találtam a kettő egyensúlyozására – edzőtáskámba rejtett táncruhában rohantam át munka után a Broadway Dance Centerbe, ahol blézert lecserélve trikóra, más táncosokkal együtt gyakoroltam. Énekórákat vettem munkaidőn kívül, hétvégén pedig mesterkurzusokon vettem részt.
Végül szabadságot vettem ki a Morgan Stanleynél, hogy mélyebben elmerüljek a zenében – két hónapos mesterkurzusokon vettem részt Mirella Frenivel, majd csatlakoztam a Mariinszkij Opera fiatal művészeket képző programjához. Hirtelen újra farmerban voltam, kollégiumi szobában laktam egy szobatárssal, teli szívvel énekeltem, és keményen dolgoztam, hogy tökéletesítsem a technikámat.
Újra éltem – lelkileg és érzelmileg is beteljesültem. És amikor első profi meghallgatásomon főszerepet kaptam az Opera Bostonnál, tudtam, hogy itt az idő: teljes szívvel belevágok az opera világába.
Hosszú történet röviden: a vállalati világban szerzett tapasztalataim és a bevándorlói háttérből való felemelkedésem révén olyan rálátással rendelkezem, ami ritka a zenei világban.
Ismerem az érem mindkét oldalát – tudom, mit jelent a legmagasabb szinten pénzügyi stratégiát építeni, és azt is, mit jelent mindent kockára tenni, hogy követhesd a szenvedélyedet.
De ne legyen kétségünk: kampányt kell indítanunk a zenéért és a művészetekért! Az emberek továbbra is luxusként tekintenek a művészetekre, miközben azok létfontosságúak érzelmi és társadalmi jólétünk szempontjából.
A koncertek és előadások felemelnek, gyógyítanak és közösségeket építenek. A művészet ráadásul gazdasági szempontból is megéri!
Az előadóművészet közvetlen hasznot hajt a turizmusnak, a kiskereskedelemnek, az éttermeknek – életet visz a városokba, hangulatot és közösségi élményt teremt.
Gondoljunk csak bele, hányan, akik ma a kreatív iparágakban dolgoznak, nőttünk fel úgy, hogy hangszeren játszottunk? És honnan jött az inspiráció? A legnagyobb tudósok, feltalálók és vállalkozók közül sokan tanultak klasszikus zenét – elég csak Albert Einsteinre és a hegedűjére gondolni.
Ezért kérdezem: Mi történik, ha nincs többé inspiráció?
5. Szerinted milyen felelőssége van a közszereplőknek és kulturális vezetőknek abban, hogy a jövő generációi hozzáférhessenek értékes művészeti élményekhez és oktatáshoz?
A közszereplőknek ösztönözniük kell a befektetéseket a zenébe és a művészetekbe, és meg kell könnyíteniük ezek támogatását. A kormány sokkal többet tehet, mint egyszerűen pénzt adni.
Például közterületeket ingyenesen és könnyen elérhetővé kellene tenni művészeti szervezetek számára, hogy nyilvános előadásokat rendezzenek, és támogató szolgáltatásokat is biztosítani kellene. Ez egy nyertes helyzet lenne mind a helyi művészeti szervezetek, mind a közönség számára.
De vissza kell hoznunk a zeneoktatást az iskolákba. Ez rendkívül fontos a következő generációk formálódó éveiben.
Az általam viselt sok szerep közül az egyik, hogy én vagyok a New England-i Chamber Music Foundation művészeti igazgatója – ezt a pozíciót éppen a COVID kitörése előtt vettem át. Amikor sok szervezet online térbe költözött régi felvételekkel és Zoom-koncertekkel, ami hasznos volt és hatalmas hatással bírt a zenei streaming iparra, mi egy másik irányt választottunk.
Az emberek magányosnak érezték magukat, és gyorsan felismertük, milyen fontos a valódi emberi kapcsolat a zenei élményben. Most, talán jobban, mint valaha, mindannyian éreztük a hiányt, ami mentálisan és érzelmileg is megviselt minket.
Ezért döntöttünk úgy, hogy intim, de szabadtéri élő előadásokat kínálunk, ahol mi irányítjuk a helyszínt, és biztosítani tudjuk a közönség biztonságát. A közönség létszáma elképesztő volt, a helyszínünk szinte megtelt, és sokan állva hallgatták az előadást.
Az emberek élvezték a vonós hangszerek rezgésének közelségét és a kvartett szenvedélyes energiájának áramlását, ami erőteljes hullámként zúdult rájuk. Ez a közelség, a grandiózus színpadoktól távol, rendkívül mély hatást gyakorolt a hallgatóságra – és ránk, előadókra is!
Ez a közös élmény szorosabb közösségi köteléket hozott létre, amiről az emberek még négy évvel később is beszélnek.
Ez a varázslat nem véletlen – a kamarazene eredetileg egy „szalon” zene volt, és így kellett hallgatni.
Elkezdtünk egy teljes sorozatot, amely erre a valódi kamarazenei élményre épül, kiegészítve a fő színpadi sorozatunkat, amelyet különleges eseményként tartunk.
Az autentikus élmény kurátorként élő előadásokat kínálni, ahol együtt érezhetjük a zene erejét, hatalmas gyógyító és közösségépítő erővel bír. Egy olyan világban, ahol az AI és a digitális technológia áthatja az életünket, ezek az élmények most fontosabbak, mint valaha.
A kulturális vezetőknek lehetőségük van együttműködni, hogy biztosítsák a zene és a művészetek jövőjét.
Ebben az évben megtiszteltetés volt számomra, hogy a „Virtuózok” – egy klasszikus zenei verseny és tévéműsor, amely tizedik évadához érkezett, Magyarországról indult, és immár 10 európai országot, 17 televíziós csatornát és 125 milliós közösségi média elérést fog össze – rangos zsűrijének tagja lehettem.
Nagy megtiszteltetés volt csatlakozni Maestro Plácido Domingohoz és José Carrerashoz, a legendás „Három Tenor” túlélő tagjaihoz Pavarotti sajnálatos távozása óta; valamint másokhoz is, köztük a jól ismert crossover művészekhez, HAUSERhez és Dimashhoz, Veronica Bocellihez, producerhez, és Mikko Kodisoja finn üzletemberhez – valóban csodálatos csapat volt.
Nemcsak a finálé élőben, több órán át egy vadonatúj, csúcstechnológiás filmstúdióban történő leforgatásán bíráltunk, hanem időt szántunk arra is, hogy mentoráljuk és tanácsokkal segítsük a fiatal tehetségeket, elősegítve hangjuk fejlődését a zenében.
Egy igazán példamutató kulturális vezető a zsűri elnöke, Maestro Domingo, aki önzetlenül szenteli idejét és szenvedélyét a zenének, hogy felemelje a fiatal tehetségeket. Óriási büszkeséggel dolgoztam együtt néhány fiatal zenésszel, és öröm volt látni, hogy kiváló előadásokat nyújtanak.
A Virtuózokhoz való elkötelezettség részeként a zsűritagok lehetőségeket és jövőbeni platformot kínálnak ezeknek a fiatal tehetségeknek, hogy előrelépjenek és a holnap előadóivá váljanak.
Az ilyen élénk és szenvedélyes tehetségek és klasszikus zenei előadások látványa inspiráló mind felnőttek, mind gyerekek számára, köztük a saját gyermekeimnek is! Ez pedig megerősít abban, hogy képesek vagyunk megfelelni a jövő kulturális igényeinek.
Jelenleg azon dolgozom, hogy ezt a versenyt kiterjesszük az Egyesült Államokra, hogy inspiráljuk az itt élő fiatalokat, és biztosítsunk számukra egy jövőbeli előadói platformot.
Az interjú 2025. június 27-én jelent meg.
Haute Living EXECUTIVE INTERVIEW – Ms. Yelena Dudochkin by
Akshay Kumar