

A VIRTUOSOS Holding Ltd. (VHL) 2018 márciusában alakult az itthon nagy sikert elért Virtuózok televíziós műsorformátum és márka licenszének nemzetközi értékesítésére.

A céget és misszióját egy karizmatikus és elkötelezett alapító-vezérigazgató irányítja, Peller Mariann, akit egy kis, multifókuszú vezetői és szakértői csapat segít, számos nagy nevű külföldi tanácsadó mellett.

A projekt szponzorai közt több világhírű művészt is megtalálunk, akik a Virtuózok által felfedezett fiatal tehetségekkel közösen léptek színpadra a televízióműsor eddigi 5 évada alatt, és azóta is számtalanszor, hazai és külföldi koncertek során.

A műsor első évadát követően Peller Mariann létrehozta a Kis Virtuózok Alapítványt, amelynek célja a klasszikus zene társadalmi és kulturális értékeinek fenntartása és fejlesztése, valamint a felfedezett tehetségek támogatása.

Több mint 30 fiatal, tehetséges zenésszel és énekessel van előadói és/ vagy zenei menedzseri szerződése a társaságnak.
EREDEMÉNYEK
Magyarországon először 2014-ben az M1 csatornán vetített Virtuózok 3,1 millió embert ért el, mely az ország lakosságának közel egyharmada

A műsor döntője a TOP 10 legnézettebb műsor között szerepelt
Egy hét alatt 170.000-en töltötték le a műsorhoz készített applikációt
Egy hónap alatt átlag 100.000 like-ot kapott és kap a mai napig a Facebookon

A műsort követően a zeneiskolai jelentkezések száma az előző évhez képest 14%-kal nőtt
10 000 000
A műsor produkciói több, mint 10 millió megtekintést értek el a Youtube-on
Több, mint 300 koncertet tartottunk egy év alatt a műsort követően

A műsort követően minden évben a Virtuózok fellépőivel rendezik meg az újévi koncertet a Zeneakadémián vagy a Müpában

A Virtuózok a show ideje alatt és azt követően is a médiában leggyakrabban hivatkozott kulturális projekt Magyarországon
Küldetésünk

A hat évvel ezelőtt elindított Virtuózok egy klasszikus zenei tehetségkutató műsor, amely forradalmasította a magyar TV-piacot, alig néhány hét alatt a köztelevízió legjobban értékelt TV-műsorává válva. A Virtuózok formátuma egyedülálló, a klasszikus fiatal tehetségek felfedezésére összpontosít, majd a felfedezett tehetségek számára olyan fejlődési és előre lepési lehetőségeket biztosít, amely egyébként keveseknek adatik meg.
Az elmúlt években kiemelkedő magyar branddé és mozgalmává vált. Egyre többen támogatják missziónkat a világ klasszikus zenei sztárjai közül is.
Az előadóművészek, a zene közvetítőinek segítése mellett missziónk másik alapvető célja a közönség nevelése. A műsorsorozat ezt a célt minden várakozást felülmúlóan teljesítette. Olyan társadalmi rétegeket sikerült közel hozni a klasszikus zenéhez, akik eddig egy szűk elit szórakozásának tartották azt.
Menedzsment

Plácido Domingo
Világhírű, sokoldalú művész. Az opera történetének meghatározó énekese. Az Operalia alapítója, a Virtuosos Holding Ltd. részvényese.

The Garage London
Korai fázisú befektető és márkaépítő, Sir John Hegarty és Tom Teichman alapította. Egy világhírű reklámlegenda és kreatív szakember összefogott egy volt befektetési bankárral, hogy segítse a startupokat a sikerben.

Peller Mariann
A műsor kitalálója és producere, a Virtuosos Holding alapító-vezérigazgatója. A Kis Virtuózok Alapítvány és számos más jótékonysági kezdeményezés elindítója.
Lakatos Benjamin
A MET Group európai energetikai vállalat alapítója, vezérigazgatója és többségi tulajdonosa. Vezetésével cége Európa egyik leggyorsabban növekvő energetikai vállalata lett.

Nicholas Marko
Igazgató, neves kulturális menedzser, Plácido Domingo menedzsere, a Virtuosos Holding Ltd. igazgatótanácsának tagja és részvényese.

Roy Fu
A Deer Capital Management Co. Ltd. kockázati befektetési alap tulajdonosa, amelyet 2015-ben alapított ő, a HSBC Investment Bank regionális vezetője. A TMT szektorba történő befektetésekre összpontosít.

Bárdossy Mária grófnő
Magyar származású venezuelai filantróp, jelenleg Kolumbiában él. Eltökélt szándéka, hogy a Virtuózok tehetségkutató műsorát Dél-Amerikába vigye.

dr. Batta András
Erkel Ferenc-díjas, Széchenyi-díjas magyar zenetörténész, PhD, nyugalmazott egyetemi tanár, a Zeneakadémia volt rektora, a Virtuózok zsűritagja.

Frank Taubert
A digitális szórakoztató ipar úttörője. A 24-7 Entertainment, a jazzed.com és a pantauinvest.com digitális inkubátorház alapítója.

Érdemeink

- Szeretetteljes légkör, építő kritikák
- A kudarcokat nem mutatjuk, viszont az elért eredményeket, érdekes élettörténeteket igen
- Felfedezzük a tehetségeket, nem pedig létrehozzuk
- A műsor fennállása óta a klasszikus zene teljes spektrumát lefedi
- Fontosnak tartjuk, hogy a nyerteseket egy magasan kvalifikált zsűri válassza ki. Reményeink szerint közülük kerülhet ki a következő Plácido Domingo vagy Lang Lang
- Magasszintű szakmaiság, de közérthető
- A műsort a helyi igényeknek megfelelően alakítani lehet, az adott országok kultúrája és ízlése szerint.
- Nem engedjük el a kezüket a verseny után sem, képzési- és fellépési lehetőséget biztosítunk belföldi és nemzetközi kapcsolatainknak köszönhetően.
- Megmutatjuk a zene és a zenetanulás szépségeit, példát mutatva a fiatalságnak.
- A fiatalokra összpontosítunk, de három generációt szólítunk meg.
Kis virtuózok Alapítvány

A Kis Virtuózok Alapítvány a közösségi, kulturális komolyzenei hagyományok értékeinek ápolására, művelődésre, és a nehéz sorsú, kiemelkedő zenei tehetségek segítésére szerveződő közösség. Célunk a komolyzene népszerűsítése, a zenei oktatásban résztvevő tanulók, művészeti kezdeményezések hosszú távú támogatása.
Alapítványunk célja, hogy ösztöndíjrendszer segítségével, tehetséggondozással, hangszerek vásárlásával, hazai és nemzetközi koncertek szervezésével, mentor programmal, kiváló tanárok oktatók bevonásával támogassa a tehetséges gyermekeket, rendszeres anyagi és szakmai támogatást, egy szóval erős, megtartó hátteret biztosítson számukra.