V4+

JÖN A Virtuózok v4+ SZLOVÉNIA 5 országban egyszerre közvetítik majd A DUNA TV-n, a TVP KULTURA, a ČT ART, az RTVS csatornán ÉS SZLOVÉNIÁBAN

A  Visegrádi Négyek országaiban – Magyarországon, Lengyelországban, Szlovákiában és Csehországban, valamint Szlovéniában adásba kerülő műsor a magyar kormány és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósulhat meg, immár a harmadik évfolyam következik.

A műsor és oktatási program célja, hogy ne csak a résztvevő országok klasszikus zenei sokszínűségét, hanem a határokon átívelő közös közép- és kelet-európai kultúránkat is népszerűsítse.

Peller Mariann, a műsor ötletgazdája, a Virtuózok alapítója és producere szerint a közösség, az összefogás, a jövő zenéjének támogatása, a komplex tehetséggondozás már nyolcadik éve, a műsor megalapítása óta a Virtuózok produkció egyik legfontosabb célja. A program missziója egy magára, értékeire, kultúrájára büszke, a világ jobbításán fáradozó fiatal generáció támogatása, szellemi táplálékkal, kulturális gazdagsággal ellátva őket, akik a világ élvonalába segíthetik hazánkat kulturális és gazdasági téren is.  

2022-ben is a téli műsorstruktúrában mutatják majd be mind az öt résztvevő ország tévécsatornái a „Visegrádi Virtuózok+Szlovénia” műsorfolyamot. Így idén is akár 70 millió ember ismerheti meg hazánk és a régió gazdag zenei hagyományait, csodaszép nevezetességeit, nagy zenei helyszíneit és közülük talán sokan a műsor által kedvelik meg a komolyzenét. A nézők egyúttal minden résztvevő ország gazdag kultúrájába, különleges zenei hagyományaiba is bepillantást nyerhetnek.

A műsor két házigazdája idén is a legendás német show-man, Thomas Gottschalk, minden idők egyik legnépszerűbb tévés műsorvezetője, és Ida Nowakowska, népszerű lengyel színésznő-műsorvezető.

A példamutató nemzetközi összefogásnak és diplomáciai törekvéseknek köszönhetően 2020-ban is és 2021-ben minden adásban más-más nemzetközi sztár vállalta zsűri szerepét, ez idén is hasonlóan zajlik majd, Maestro Plácido Domingo már biztosan a zsűriben lesz!

A műsor főcímzenéjét fia, ifjabb Plácido Domingo komponálta a Virtuózok számára.