PLÁCIDO DOMINGO ÉS A VIRTUÓZOK – JÓTÉKONYSÁGI KONCERTFILM PREMIER

Még csak most ért véget a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató TV-show idei évada, amelyben Plácido Domingo volt szuperzsűri, most pedig egy Virtuózok-koncertfilm főszereplőjeként tér vissza.

Idén nyáron jótékonysági koncertet tartottak Plácido Domingóval és a Virtuózokkal közösen Győrben, köszönetnyilvánításként az egészségügyi dolgozók számára, akik emberfeletti munkával állnak helyt a koronavírus válság ideje alatt. Ebből most koncertfilm készült, amely december 25-től megtekinthető a Virtuózok YouTube csatornáján.

A világszerte ünnepelt spanyol származású operaénekes-karmester, Maestro Plácido Domingo énekelt és vezényelt is ezen a koncerten. Rajta kívül fellépett fia, Plácido Domingo Jr. énekes, zeneszerző, producer, aki édesapjának és számos más világhírű énekes számára ír dalokat, köztük olyan nagy nevek, mint Michael Bolton, Sarah Brightman, Diana Ross. A koncerten elhangzó „Virtuózok V4+” főcímzenét is ő komponálta. Szintén közreműködött a nemzetközi hírű szoprándíva, az aradi születésű Adela Zaharia, aki 2017-ben első helyezést ért el a Maestro Domingo által alapított opera világversenyen, az Operalián, jelenleg a düsseldorfi Deutsche Oper am Rhein szólistája. A koncert zongora szólistája a Virtuózok negyedik évadának nyertese, a 17 éves Balázs-Piri Soma volt, akinek a tehetsége annyira lenyűgözte Maestro Domingót, hogy adománnyal segítette őt egy saját versenyzongora megvásárlásában. A Győri Filharmonikus Zenekart dirigáló vendég karmester az amerikai Eugene Kohn volt.

Plácido Domingo, Adela Zaharia, Plácido Domingo Jr., Balázs-Piri Soma, Eugene Kohn

FERGETEGES KONCERTPROGRAM

A koncert műsorán örökzöld slágerek, népszerű áriák, musical- és operett részletek, duettek voltak, illetve elhangzott a Győri Filharmonikusok tolmácsolásában és  Maestro Domingo vezényletében a Virtuózok főcímzenéje, melyet a nagy művész fia, Plácido Domingo Jr. komponált és Sergio Kuhlmann zeneszerző hangszerelt meg. A koncert különlegessége, hogy Plácido Domingo nem szokott egy koncerten belül énekelni és vezényelni is.Balázs-Piri Soma pedig Liszt: Magyar Fantázia című darabjának teljes, zenekari változatát játszotta el.

MAESTRO DOMINGO ÉS GYŐR

A Maestro Plácido Domingo által alapított Operalia verseny díjazott énekesei Győrben több, egymást követő évben is felléptek már. A nyári koncerten Maestro Domingót tízezer ember várta Győr főterén és a környező utcákban, aki a meleg fogadtatást egy magas színvonalú koncerttel hálálta meg. A győri helyszín azért is fontos volt, mert az énekes magyar menedzsere, a lébényi származású Nicholas Marko Győrben járt iskolába, sok kötődése van a városhoz. Győr városa támogatásával valósulhatott meg a program.

KÖSZÖNET AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓKNAK

A rendezvény sajtótájékoztatóján, melynek a budapesti Eiffel Műhelyház adott otthont, Plácido Domingo elmondta, mennyire fontosnak tartja a tehetséggondozást és a fiatal tehetségek felfedezését, emiatt nagy öröm számára, hogy a Virtuózokkal kapcsolatba került. Ezen felül kiemelte, hogy miután ő maga és családjából is többen átestek a koronavírus-fertőzésen, és kórházba is kerültek miatta, ezért tartja fontosnak ezt a jótékonysági koncertet, amellyel ő maga személyesen is köszönetet mondhat az egészségügyi dolgozóknak.

Peller Mariann, a Virtuózok alapítója hangsúlyoztaVirtuózok műsort, idén is mindketten szerepelni fognak benne, valamint hogy nagy öröm ilyen lehetőségekhez jutattni a tehetségkutató műsor ifjú felfedezettjeit, Balázs-Piri Soma például már második alkalommal léphet fel a Maestro koncertjén.

A koncertfilmben a koncert részletei mellett interjúk is elhangzanak, melyben a szereplők személyesen mondják el, mint jelent számukra, hogy ezzel a filmmel mondhatnak köszönetet az egészségügyi dolgozóknak. A film rendezője a korábbi alkotásaiért a nemzetközi szakma által többek közt a Cannes-i és Velencei Filmfesztiválon is díjazott Szabó-Stein Imre.

Ha tetszett a cikk kérjük ossza meg másokkal!