Kezdődik a Virtuózok V4+ 2021!

A Virtuózok V4+ november 19-én új kiválóságokkal tér vissza a Duna Televízióra.  Az első magyar fejlesztésű komolyzenei tehetségkutató műsor már második alkalommal nemzetközi színtéren valósul meg. Öt ország, öt adás, öt győztes – péntekenként 20.35-től a Duna TV műsorán.

A Duna Televízió nézői november 19-től lélegzetelállító produkciók szem- és fültanúi lehetnek: kezdődik a Virtuózok V4+. A klasszikus zenei tehetségkutató péntek esténként 20.35-től öt nemzet ígéretes növendékeit mutatja be. A visegrádi négyekhez idén Horvátország csatlakozott. A műsor és oktatási program célja, hogy ne csak a résztvevő országok komolyzenei sokszínűségét, hanem a határokon átívelő közös közép- és kelet-európai kultúránkat is népszerűsítse. A hazai tehetségek két magyar válogató adásban mutatkoznak be, közülük a zsűri által kiválasztott 2-2 fiatal már a két nemzetközi elődöntő során mérettetik meg, a döntőben minden országból 2 előadóval találkozhat újra a közönség.

Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója korábban hangsúlyozta, hogy a közmédia részvétele a produkcióban egy misszió. Mindig is közszolgálati feladat volt a klasszikus zene megismertetése, hiszen a kultúra az egyik legfontosabb közvetítő nyelv, és értékteremtő eszköz. A nemzetközi összefogásnak köszönhetően akár 70 millió ember ismerheti meg hazánk és a régió gazdag zenei hagyományait és sokan talán éppen a műsor által kedvelik meg ezt a műfajt.

Bősze Ádám, a műsorvezető

A magyar válogató adásokban műsorvezetőként visszatér Bősze Ádám zenetörténész. A zsűriben a hazai komolyzenei élet legelismertebb képviselői foglalnak helyet: Miklósa Erika, Kossuth-, Liszt Ferenc- és Prima Primissima-díjas koloratúrszoprán opera-énekes, Balázs János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Cziffra Fesztivál művészeti vezetője, Kesselyák Gergely Liszt Ferenc-díjas karmester, operarendező, Batta András Erkel Ferenc- és Széchenyi-​díjas zenetörténész, Bogányi Gergely, a Kis Virtuózok Alapítvány elnöke, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, Várdai István, Liszt Ferenc-díjas gordonkaművész.

A magyar válogató zsűrije: Balázs János, Batta András, Miklósa Erika, Bogányi Gergely, Várdai István, Kesselyák Gergely és Káel Norbert, mentor

A nemzetközi zsűriben a résztvevő országok zenei szaktekintélyei ülnek: Alicja Wegorzewska lengyel operaénekes, Peter Valentovic szlovák karmester, Gabriela Bohácová cseh művészeti igazgató, valamint Petar Culic horvát gitárművész a nemzetközi elődöntők során és HAUSER horvát csellóművész a döntőben, míg a magyar zsűritag Miklósa Erika lesz. Az egyszemélyes „szuperzsűri” szerepét Maestro Plácido Domingo világhírű operaénekes-karmester tölti be.

A nemzetközi zsűri: Peter Valentovic, Alicja Wegorzevska, Maestro Placido Domingo, Gabriela Bohacova, Miklósa Erika, Petar Culic

A nemzetközi adások két házigazdája ebben az évadban is Ida Nowakowska lengyel színésznő-műsorvezető és a népszerű német műsorvezető, Thomas Gottschalk. A világhírű médiaszemélyiség szerint nincs különbség a klasszikus zene és a szórakoztatás között, „mind a kettő csontig hatol és szenvedélyeket vált ki”.

A műsor egyik zenei vezetője: Szüts Apor, egykori Virtuózok-versenyző

Hazánk legnagyobb komolyzenei tehetségkutatójával a fiatalok egyedülálló lehetőségeket kapnak szakmai fejlődésükhöz. A jövő zenéjének támogatása, a komplex tehetséggondozás a Virtuózok produkció egyik legfontosabb célja, így fogalmazott Peller Mariann, a műsor ötletgazdája, a Virtuózok alapítója és producere.

Szavazz a kedvencedre!

JÁTÉK- ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT

A játék célja a Virtuózok V4+ heti adásaiban bemutatott résztvevők közül hetente 1 közönségdíjas kiválasztása szavazással. A közönségszavazásban történő részvétellel a Szavazó beleegyezik abba, hogy magára nézve kötelezőnek ismeri el ezeket a szabályokat feltétel nélkül és egyben kijelenti, hogy megfelel a részvételi feltételeknek. Ezen túlmenően a Szavazó beleegyezik abba, hogy a Virtuózok V4+ Játékkal kapcsolatos döntéseit véglegesnek és kötelező érvényűnek fogadja el.

2.    Részvétel a játékban

Ebben a játékban csak azok vehetnek részt, akik a Virtuózok honlapján közzétett szavazófelületen regisztrálnak és a belépés időpontjában 18 évesek, vagy annál idősebbek. A Virtuózok V4+ munkatársai, reklám- és promóciós ügynökségeinek, beszállítóinak alkalmazottai (együttesen a „Munkavállalók”), valamint a közvetlen családtagok és/vagy a Munkavállalókkal egy háztartásban élők nem vehetnek részt a játékban.

3.    Játék időtartama

A Játék az alábbi időszakokban valósul meg:

2021. november 19-25., 2021. november 26- december 2., 2021. december 3-9., 2021. december 10-16., 2021. december 17-23.

Minden időszakban az adott kezdőnapon a Duna TV-n történő Virtuózok V4+ adás végétől az azt követő csütörtök éjfélig van lehetőség szavazni.

4.    A szavazás módja

A Játék oldalán található online űrlap segítségével van lehetőség a szavazásban részt venni, melynek kitöltését követően a Virtuózok V4+ adásaiban résztvevő fellépők videói alatt elhelyezett szívecskére történő kattintással lehet. A nyeremény elnyeréséhez a Szavazónak meg kell felelnie a Játék összes követelményének. A hiányos, a szabályoknak vagy az előírásoknak nem megfelelő Szavazókat a Virtuózok V4+ kizárólagos belátása szerint kizárhatja. A szavazáshoz meg kell adnia a kért információkat. A Szavazó nem léphet be a Szavazófelületen jelzettnél több alkalommal e-mail cím, Facebook profil vagy eszköz használatával és/vagy a szabályok megkerülésével. Ha a szavazás során nem megengedett módszereket alkalmaz, vagy más módon megpróbálja megkerülni a szabályokat, a Virtuózok V4+ kizárólagos belátása szerint eltávolíthatja szavazatait a felületről.

5.    Nyeremények

A heti közönségdíj nyertese és zenetanára/iskolája egyenként 100.000-100.000,- Forint értékű kottavásárlási utalványt kap az Editio Musica Budapest Zeneműkiadó jóvoltából.

A közönségdíjat az adott időszakban legtöbb szavazatot kapó fellépő nyeri.

A szavazók között hetente, míg a hírlevélre feliratkozók között az legutolsó szavazókör végén egy-egy 50.000 Ft értékű Virtuózok ajándékcsomagot sorsolunk ki, illetve az összes szavazó közt a teljes játék végén kisorsolunk egy családi hétvégét reggelivel, egy lengyelországi négy csillagos hotelben.

A nyeremények nem válthatók át készpénzre vagy más nyereményre. A nyeremény nem ruházható át. A Játékban való részvétel során a Szavazó engedélyt ad a Virtuózok V4+ számára, hogy a Nyertes nevét további ellenszolgáltatás nélkül megjelenítse közösségi média oldalain és online felületein.

A  nyereményekhez  tartozó  adófizetési  kötelezettséget  a  Szervező  viseli.  Szervezőt  a Nyeremények  fentiek  szerinti  átadásán  és  adóvonzatuk  kiegyenlítésén  kívül  további kötelezettség nem terheli.

6.     A nyertes kiválasztása és értesítése

A Szavazók közül a nyertest a random.org felület segítségével választjuk ki. A nyertest a sorsolást követő öt (5) napon belül e-mailben értesítjük. A Virtuózok V4+ nem vállal felelősséget azért, ha a nyertes spam, kéretlen e-mail vagy egyéb biztonsági beállítások miatt nem kap értesítést, vagy ha a nyertes hibás vagy más módon nem működő kapcsolatfelvételi adatokat adott meg. Ha a Nyertessel nem tudunk kapcsolatba lépni az értesítést követő 5 napon belül, az számára a nyeremény elvesztését és egy másik nyertes kiválasztását vonhatja maga után.

7.    Általános Szerződési Feltételek

A Virtuózok V4+ fenntartja magának a jogot, hogy saját belátása szerint törölje, megszüntesse, módosítsa vagy felfüggessze a Játékot, ha vírus, programhiba, nem engedélyezett emberi beavatkozás, csalás vagy egyéb, a Virtuózok V4+ ellenőrzésén kívül eső ok történik, vagy befolyásolja a Játék adminisztrációját, biztonságát, tisztességességét vagy megfelelő lebonyolítását. Ebben az esetben a Virtuózok V4+ által megtett intézkedése előtt beérkezett összes jogosult Szavazó közül kiválaszthatja a nyerteseket.

A Virtuózok V4+ fenntartja magának a jogot, hogy saját belátása szerint kizárjon minden olyan személyt, aki megzavarja vagy megkísérli manipulálni a belépési folyamatot, a Játék vagy a weboldal működését, vagy megsérti a jelen Általános Szerződési Feltételeket. A Virtuózok V4+ saját belátása szerint jogosult fenntartani a Játék integritását, érvényteleníteni a szavazatokat bármilyen okból, ideértve, de nem kizárólagosan: ugyanazon felhasználó a megengedettnél több szavazatát különböző IP-címekről; a megengedettnél több szavazat ugyanarról a számítógépről a Játékszabályok által megengedettnél nagyobb mennyiségben; vagy botok, makrók, szkriptek vagy egyéb technikai eszközök használata a belépéshez. A résztvevők bármilyen kísérlete arra, hogy szándékosan kárt tegyen bármely webhelyen, vagy aláássa a Játék jogszerű működését, büntető- és polgári törvények megsértésének minősülhet. Ilyen kísérlet esetén a Virtuózok V4+ fenntartja a jogot, hogy a törvény által megengedett legteljesebb mértékben kártérítést követeljen.

A Nyeremények kézbesítésének – Szervező, Lebonyolító érdekkörén kívül eső – elmaradásáért vagy késedelméért, ill. a kézbesítés során keletkezett károkért sem a Szervező, sem a Lebonyolító semmilyen felelősséget nem vállal.  Amennyiben a nyertes a Nyereményét határidőben nem veszi át, a Nyereményét a továbbiakban a Szervezőtől, illetve Lebonyolítótól nem követelheti. A Szervező,  illetve  a  Lebonyolító  kizárja  a  felelősségét  minden,  a  szavazást bonyolító weboldalt (Facebook)  illetve  az  azt működtető  szervert  ért  külső,  ún.  SQL-támadások,  illetve  a  telefonhálózatot  ért  támadások, meghibásodás esetére, ideértve azt is, hogy a weboldal  nem  vagy  korlátozottan  használható.

Szervező fenntartja a jogot, hogy a Játékszabályzatot indokolt esetben bármikor megváltoztassa. Az erre vonatkozó tájékoztatást a Szervező a Játék egyéb közleményeivel azonos nyilvánosságot biztosítva közzéteszi weboldalon (wwww.virtuozok.hu).

8.    Adatvédelmi szabályzat

A bejegyzéssel együtt benyújtott információkra a Virtuózok V4+ honlapján található adatvédelmi szabályzat vonatkozik. Az adatvédelmi szabályzat elolvasásához kattintson ide: https://virtuozok.hu/adatvedelmi-iranyelvek/. Szervező  szavatolja,  hogy  az  adatkezelés  mindenben  a  hatályos  jogszabályi  rendelkezések megtartásával  történik,  Adatkezelő  és  Adatfeldolgozó  az  adatkezelés  során  a  vonatkozó jogszabályi előírások betartásával járnak el.

Virtuózok V4+ november 19-től péntek esténként 20.35-től a Dunán!​


Ha tetszett a cikk kérjük ossza meg másokkal!