Öt ország új tehetségeivel és világsztárokkal jelentkezik a Virtuózok V4+Szlovénia a Dunán november 18-tól péntek esténként. Az első magyar fejlesztésű komolyzenei tehetségkutató a nyolcadik évadba lép, és immár harmadik alkalommal valósul meg nemzetközi színtéren, ezúttal a visegrádi négyek (V4) országai és Szlovénia részvételével.
Magyarország legnagyobb komolyzenei tehetségkutatója, a Virtuózok 2014-ben indult útjára azzal a céllal, hogy hazai tehetségeket fedezzen fel és segítse pályájukat. 2020-ban nemzetközivé vált a produkció, a visegrádi négyek országaiban és további egy országban mutathatják be klasszikus zenei tehetségüket a verseny indulói.
Idén a Virtuózok V4+Szlovénia műsorfolyam kerül adásba, ezáltal öt ország hét tévécsatornáján akár 70 millió ember is megismerheti Magyarország és a régió gazdag zenei hagyományait.
„Óriási utat tett meg a Virtuózok produkció az indulás óta. Örömmel tölt el, hogy a kezdetekben kijelölt céljainkat, missziónkat – közösség, összefogás, a jövő zenéjének támogatása, komplex tehetséggondozás – mindig a munkánk középpontjában tudtuk tartani, és a korábbi tapasztalatok alapján az új produkciót tovább tudtuk fejleszteni” – mondta a Virtuózok alapító-producere.
Peller Mariann emlékeztetett arra, hogy az idei már a harmadik Virtuózok V4+ műsor, ami nemzetközi színtéren valósul meg.
„Köszönjük, hogy továbbra is velünk tartanak a nagynevű zsűritagok, mentorok és közreműködők, akiket már régi jó barátokként köszönthetünk, mint Maestro Plácido Domingo, Miklósa Erika, illetve újonnan is csatlakozott hozzánk több világsztár, mint Pablo Sainz Villegas, Harvey Goldsmith, Guy Pratt, akikkel együtt tovább haladhatunk a tehetségkutatás és -gondozás útján” – mondta el.
Mint hozzátette, HAUSER horvát csellóművész 2014-ben találkozott először a Virtuózokkal, már akkor is tetszett neki a műsor ötlete, de amikor 2021-ben felkérték, hogy egy adásban zsűritagként Horvátországot képviselje, teljesen magával ragadta a produkció.
A Virtuózok V4+ 2022-ben Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia komolyzenei tehetségeit keresi. A versenyen országonként egy győztest hirdetnek, emellett közönségdíjak és különdíjak is lesznek. Az MTVA felajánlásából a második helyezettek fellépési lehetőséget nyernek a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, valamint egy értékes porcelán hegedűvel is gazdagodnak.
A műsor egy válogatás adással indul november 18-án 20.45-kor a Dunán, amiben a nemzetközi évadok versenyzői mellett visszatérnek a műsor régi nagy kedvencei is, mint Lugosi Ali, Boros Misi, Balázs-Piri Soma és Abouzahra Amira is.
Ezt követi a magyar válogató, majd három nemzetközi adás következik.
A magyar válogató zsűrijébe Miklósa Erika, Balázs János, Batta András, Bogányi Gergely, Káel Norbert és Keller András kapott meghívást.
Idén először nem kizárólag a klasszikus zene neves művészei, hanem a nemzetközi zeneipar nagynevű szereplői, koncertpromóterei is helyet foglalnak a nemzetközi zsűriben: HAUSER, Pablo Sainz Villegas, Hearvey Goldsmith, Steven Mercurio, valamint a döntőben Plácido Domingo.
Ida Nowakowska népszerű lengyel színésznő-műsorvezető a döntő adásában új műsorvezető társat kap a könnyűzene világából érkező Remee Jackman személyében. A magyar válogató adás műsorvezetője Bősze Ádám lesz.
A korábbi évek nemzetközi zsűritagjai, Alicja Wegorzewska lengyel operaénekes, Peter Valentovic szlovák karmester és Petar Culic horvát gitárművész most mentorként és színpadi produkciók előadóiként térnek vissza.
A műsor támogatói idén Magyarország Kormánya, a BMW Wallis Motor, a Hard Rock Hotel Budapest és a MET Csoport.