Célegyenesbe fordult a Virtuózok 3. évada.

Pénteken, azaz május 26-án látható a zenei műsor döntője, amelyben korcsoportonként már csak 3-3 zenész versenyez a szakmai zsűri előtt. A döntősök közül hárman továbbjutnak a június 2-i fináléba, ahol a közönség szavazza meg, ki lesz az abszolút győztes, 2017 Virtuózok fődíjasa. De ne szaladjunk ennyire előre, az e heti adás is sok-sok izgalmat tartogat. A tét nem kicsi, a 9 zenészből 3 – a Virtuózok és az ARMEL Operafesztival ajándékaként – a világ leghíresebb koncerttermeiben mutatkozhat be a klasszikus zenéért rajongó közönségnek.

Nemes versenyben részt venni megtisztelő és felemelő érzés azoknak is, akiket időközben a legjobbak maguk mögött hagytak. A Virtuózokban nincsenek vesztesek, csak a közönség által tisztelt és szeretett zenészek, akik hétről-hétre örömmel és büszkeséggel töltötték meg a nézők szívét. Cserébe a kapott számtalan szép pillanatért most a nézők is adhatnak a műsorban szereplőknek. A Virtuózok -történetében először- lehetőséget biztosít arra, hogy a rajongók valaszthassanak maguknak kedvencet és versenyben tartsák akár a már kiesett tehetségeket is. Ehhez nem kell mást tenniük, mint az elődöntőkben fellépő 27 szeretett zenész közül kiválasztani 1 kedvencet, és a döntő adásideje alatt, május 26-án 19.30h-tól 21.45h-ig alapdíjas smsben vagy az internetről ingyenesen letölthető Virtuózok applikációval leadni rá a szavazatot.

A legtöbb voksot kapó zenész elnyeri a Virtuózok Nézői Különdíjat, és vele együtt egy fellépési lehetőséget  Európa egyik nagyvárosában rendezett koncerten. A közönségkedvenc a díjat a fináléban ünnepélyes keretek között kapja meg a korcsoportgyőztesek és a fődíjas mellett. A Nézői Különdíjra nevezhető versenyzők neveit és produkcióikat megtalálják a www.virtuozok.hu weboldalon, valamint a Facebookon, a Virtuózok hivatalos oldalán.

Szavazzon a szívéhez legközelebb álló zenészre, legyen az Ön kedvence a Virtuózok egyik győztese!

 

Játékszabályzat: http://virtuozok.hu/virtuozok-app-jatekszabalyzat/

Applikáció letöltése: Android , iOS

Sms szavazás telefonszáma: +3620/30/70-4422999